A Győri Társasjáték Egyesület szervezésében kerül megrendezésre a Nemzetközi társasjáték napon a Nagy Játssz-MA! napja elnevezésű esemény.
A társasjátékozás kikapcsol, fejleszt, összehoz!
Ez igaz a régmúlt játékokra, és megállja a helyét akkor is, ha a mai, modern társasjátékozásról van szó.
Generációk nőttek fel a Ki nevet a végén?-nel és a Gazdálkodj okosan-nal. Aztán jött a Capitaly és a Monopoly. Volt a Kérdezz-felelek, aztán elkezdtünk Activity-zni. Ezek a játékok egy-egy korszakot határoznak meg a társasjáték történelemben. Amikor ezek a társasjátékok a csúcson voltak, nem igazán lehetett mással játszani.
Ma már széles a paletta. Nem is társasjáték címek azok, amik meghatároznak egy-egy korszakot, sokkal inkább témák és játék mechanikák. Van amikor, egymás után jönnek a kereskedelmi témájú játékok, aztán a hajózósak. Egyik évben a lapkarakosgatás a „divat”, egy másikban a munkás lehelyezés, aztán jön egy kooperatív szellemiségű éra, majd előre törnek a történetmesélésen alapuló társasjátékok.
Abban a korban élünk, amikor havonta számos új játék lát napvilágot, és olykor-olykor nehéz lépést tartani a fejlődéssel, választani a kínálatból.
Ennek apropóján rendezi meg a Győri Társasjáték Egyesület a Nemzetközi társasjáték nappal egy időben a Nagy Játssz-MA! napját, ahol egész napos kötetlen beszélgetéseken és társasjáték bemutatókon keresztül ismerheti meg mindenki a mai, modern társasjátékozást.
A lényeg, hogy legyen kivel, hol és mikor játszani.
Ezt most mind megszerveztük!
A rendszeres szerdai (17-22 óráig) szombati és vasárnapi (14-20 óráig) klubnapok mellett most egy egész napon keresztül várjuk mindazokat a játékos kedvű embereket, barátokat, családokat, akik kellemes környezetben, társasjátékozással szeretnének eltölteni pár órát.
Az eseményt minden korosztálynak bátran ajánljuk, és nem kell attól tartani, hogy nem ismeri valaki a társasjátékokat. Több mint 10 játékmesterrel segítjük elő a játékok szabályainak megértését és a játékmenet gördülékenységét.
- a Nagy Játssz-MA! napja: 2016. 04. 30. (szombat)
- a Nagy Játssz-MA! időpontja: 10 – 20 óráig
- a Nagy Játssz-MA! helyszíne: Bridge hallgatói klub (Győr, Kálóczy tér 6.)
GYERE! TÁRSASOZZ VELÜNK!
Facebook esemény: www.facebook.com/gyoritarsasjatekegyesulet
Tudni szeretnéd mire számíthatsz?
Társasjáték bemutatók teljes szabályismertetéssel
Társasjátékozni mindenki szeret. A társasjátékozáshoz csak az kell, hogy a játékos kedvű Homo Ludensnek legyen ideje, társasága, helye, eszköze… persze az sem árt, ha valaki segít neki a szabályértelmezésben, hogy a tiszta játékidő a lehető leghosszabb maradhasson.
Az elsőt Te biztosítod, mi adjuk a többit.
Gyermek, Családi és Gamer játéksarok
Ezen a rendezvényen mindenki megtalálja a számára érdekes társasjátékokat. A kicsiknek szóló foglalkoztató játékoktól kezdve, a könnyed családi és parti játékokon keresztül, egészen a gémereknek szóló, mély stratégiai játékokig felvonultatjuk a korunk társasjátékos eszközeinek krémjét.
Asztali, táblás, kártyás és szerepjátékok
Vannak játékok, amiket egy dobozban készen kapsz, de vannak, amiket neked kell összeállítanod, hogy játszhass velük. Vannak, amikhez asztal kell és van olyan, amihez csak toll, papír, fantázia. Legyen az klasszikus társasjáték, vagy miniatűrökkel játszható terepasztalos játék, kártyák tömegéből álló TCG, LCG, vagy karakterek megformálása, ha játszanád… köztünk a helyed.
Társasjátékos kvíz nyereményjáték
Főtámogatónk jóvoltából egy játékos kvízre invitáljuk a rendezvényen résztvevőket. Tudj meg minél többet a Győri Társasjáték Egyesületről, a tárSASjátéKOSról és a társasjátékok világáról, hogy minél ügyesebben tölthesd ki a kérdéssort! Nem kell megijedni, a válaszok nagyrészt a szemed előtt hevernek majd, csak meg kell találnod őket. A kvíz lap kitöltésével SAS és KOS vásárlási utalványt nyerhetsz.
Tanulj meg játszani! – játéktípus bemutatók
Társasjáték – egészen biztosan van gondolatod, hogy mit takar ez a kifejezés, de garantáljuk, hogy vannak játékok még azon is túl… Mivel is foglalkozunk a Győri Társasjáték Egyesületben? Mivel, hogyan kell játszani? Hogyan érdemes nekikezdeni, összeállítani az eszközöket, megteremteni a feltételeket? Kivel tudod azt legjobban játszani? Hogyan játssz gyerekkel, családdal, barátokkal, felnőttekkel? – kérdéseidre közérthető, konkrét válaszokat adunk.
Társasjáték bajnokság
A Love letter egy igazán jól bemutatható, könnyen értelmezhető, és nagyon szerethető, 16 lapból álló kártyajáték, a maga könnyed játékmenetével. Hogy lesz ebből bajnokság? Könnyen, könnyedén. A játéknak számos témában jelent meg kiadása, melyekből 4 fős körjátszmák alkalmával kerül majd ki a legjobb, legnagyobb, legnagyszerűbb játékos: a BAJNOK.
Játékfejlesztők bemutatója
Az egyesület bővelkedik új, még ki nem adott, egyedi fejlesztésű társasjátékokkal, melyeket most megismerhetsz és ki is próbálhatsz. Lenne kedved neked is játékot készíteni? Kérj tanácsot! Már van is társasjátékod, vagy még csak koncepció terved? Hozd el és teszteltesd, vizsgáztasd, fejleszd tovább! Nézzük meg, hogy működik-e, amit elgondoltál? Kérj és kapj visszajelzést a nagyközönségtől! Mert nem csak játsszuk, de csináljuk is a társasjátékokat!
Mi alapján válasszunk játékot? – Tanácsadás
Kinek, mikor, mi való? Milyen játékkal szeretsz játszani? Miért szereted azt a játékot? Milyen társasjátékok vannak egyáltalán? Mik a jellemzői egy parti-, egy kooperatív játéknak? Mit takar az „LCG”, „Eurogame”, „vérpistike” kifejezés? Gyere el, és sok egyéb mellett mindezeket is meg tudjuk beszélni!
Hozd el Te is saját készítésű, vagy kedvenc játékaidat
Van olyan társasjáték, ami nagyon kedves számodra? Hozd el és mutasd meg, hogy ismét legyen alkalmad játszani vele. Hozd el, hogy új játékosokat, ezáltal új játékstílusokat és játékélményt ismerhess meg általa!
GYERE! TÁRSASOZZ VELÜNK!
No Pings Yet