Crowdfunding kitekintő 2016.06.08

Mi is az a közösségi finanszírozás (crowdfunding)?

Több fórumon is találkoztam azzal a kijelentéssel, hogy a tágabb értelemben vett társasjátékozás (ide értve a klasszikus társasjátékok mellett a terepasztalos és szerepjátékokat is) egy újabb aranykorát éljük, amiben nem kis szerepet kapott a közösségi finanszírozás, illetve annak zászlóshajója, a Kickstarter platform. De mi is ez a közösségi finanszírozás? Globálisan nézve, korábban, ha valakinek volt egy jó termék- vagy vállalkozásötlete, amihez némi tőkére volt szüksége, keresnie kellett egy befektetőt vagy hitelezőt (társasjátékos körökben kiadót), ahol nem ritkán a saját elefántcsont tornyukba bezárkózott menedzsereket kellett meggyőzni arról, hogy az ötlet vagy a termék igenis életképes. A közösségi finanszírozás modellje ebben hozott változást, itt az ötletgazda a nagyközönség elé tárja az elgondolását és rájuk bízza a finanszírozást is. Leegyszerűsítve ha a közösség lát benne fantáziát, akkor támogatja (általában valami ellentételezésért cserébe, mint például olcsóbban vagy előbb jutnak a késztermékhez vagy szolgáltatáshoz, mint a többiek). A modellre elég hamar lecsapott a társasjátékos szakma is, kisebb magánkiadók és társasjátéktervezők könnyebben tudnak egy jó termékhez támogatást szerezni, illetve a közösségtől jóval nagyobb mennyiségű visszajelzést tudnak szerezni. A cikksorozat rendszeresen igyekszik kitekinteni a közösségi finanszírozás világába, főleg a legnépszerűbb, társasjátékos szemmel nézve talán a legforgalmasabb platformra, a  Kickstarterre koncentrálva, természetesen a teljesség igénye nélkül. Lássuk az aktuális ajánlatot!

Days of Ire: Budapest 1956

Mindig öröm magyar fejlesztésű (és érintettségű) játékkal találkozni, ez a játék is ilyen. Témáját tekintve az 1956-os októberi események ihlették ezt a maximum négyen játszhatódays of ire_1 játékot, ahol a felkelő játékosoknak kártyákat kell gyűjteni és a szovjet csapatok ellen harcolniuk hét napon keresztül, hogy legyen esélyük a győzelemre. A játékot maximum négy fő játszhatja, van lehetőség asszimetrikus (ilyenkor egy szovjet játékos játszik a felkelők ellen), illetve kooperatív és egyszemélyes (a felkelők egy AI pakli ellen játszanak) játékra is.

Nekem nagyon tetszik az artwork, a játéktér például egy szépia színvilágú Budapest térkép, amire rátűzve találhatók a játékbeli helyszínek korabeli fekete-fehér fényképei. A projekt oldalán található többek között egy, a játékmenetet bemutató videó illetve letölthetőek a béta szabályok is. Már elérte a projekt a kitűzött célösszeget.days of ire_2

LINK

World Championship Russian Roulette

Egyszerű és gyors partijáték, ahol a játékosok a nemzetközi oroszrulett bajnokság egy-egy csapatát képviselik. A játékmenet egyszerű, minden játékosnak van hét pisztoly kártyája, ami közül az egyik egy golyót ábrázol, illetve három csapattag kártyája (ez a játékosok élete). A játékmenet a következő: minden játékos kiválasztja az egyik kártyáját és képpel lefelé leteszi azt. A többi az éppen aktuális pisztoly tára. Ha a golyót teszi el így, akkor csalni kíván. Ezután a játékosok összekeverik a hat maradék paklijukat, majd egy hatoldalú kockával kiválasztják, hogy mennyit akarnak lőni. Ezután a kihívás jön, amikor bárki meggyanúsíthat egy másik játékost, hogy csal, ilyenkor mind a saját, mint a kihívott játékosnak fel kell fedni a lefordított lapját. Ha a kihívott játékos nem csalt, akkor a kihívónak be kell tennie a tárába még egy golyót, ha a kihívott csalt, akkor elveszti az egyik csapattársát.

Ezután jön az oroszrulett, a játékosok felváltva lőnek, azaz a kockán megjelölt számú lapot húznak a pisztolypakliból. Ha nem volt golyó, akkor a lövések számát jóváírják pontként. Ha volt golyó, akkor a játékos elveszíti az egyik csapattagját. Egy igazi pörgős, blöffölős partijáték, ami belefér két komolyabb játék közé, vagy levezetésnek. A kitűzött cél teljesült, még 15 napig lehet beszállni az előfinanszírozásba.russian roulett_1

LINK

Tramways

Ki az, aki szereti a vonatokat? Mindenki? Helyes! Ebben a játékban egy véletlenszerűen felállított városban kell vasúthálózatokat építeni és utasokat szállítani, hogy a játékosok minél több pénzt és boldogságpontot gyűjtsenek. A vasútépítés pakliépítő mechanizmus segítségével történik, azaz minden körben húzunk megfelelő számú lapot a saját paklinkból és azok segítéségvel építkezünk. Ezen kívül minden körben van egy aukció fázis, ahol a körbeli sorrendre és lapokra lehet licitálni. A projekt oldalán van letölthető szabálykönyv és játékmenet videó is, ha tetszett még pár napig be lehet szállni.tramways_2

LINK

Apocalypse Ruins

A társasjátékok mellett a kiegészítők is hamar megjelentek a közösségi finanszírozós oldalakon, beleértve a terepasztalos játékokhoz való terepeket. Általában műgyanta és MDF lapokból készült lézervágott terepeket lehetett fellelni, de ez a projekt tett egy lépést előre, és 3D nyomtatókhoz való, digitális formátumban terveztek terepeket is kibocsájtott. Háromfajta szettet kínálnak, egy középkori jellegű romkészletet fantasy játékokhoz, múlt század elejét idéző francia épületpakkot (sérült és sérülésmentes kiszerelésben) második világháborús játékokhoz, illetve gótikus díszítésű, futurisztikus romokat és lövészárok rendszert sci-fi játékokhoz. Digitális, nyomtatható formátum révén nem kell törődniük a méretarányokkal (hiszen a terepek nyomtatáskor átméretezhetőek), gyorsan leszállítható a termék, és könnyen lehet cserélni az elhasználódott terepelemeket. Lehet, hogy ma még nem mindenki számára általánosan elérhető a 3D nyomtatás, mint technológia, de ez pár éven belül változhat. Mindenesetre szerintem beszédes, hogy a projekt az eredeti célösszeg több, mint nyolcvanszorosát gyűjtötte össze eddig.apocalypse_1

LINK