A játék Firenzében játszódik a XV. században, minden játékos egy-egy építészt személyesít meg, akik próbálják a legértékesebb palotákat (palazzo) felépíteni.
Az Alhambrához hasonlóan ez is egy könnyed játék, melyben szintén palotákat építünk, illetve átépítünk, különböző pénznemekkel vásárolunk, azonban a lapkaszerzés itt licitálással történik, ezáltal erősebb a résztvevők közötti interakció és a szerencsének is kisebb szerepe van.
A játékos körében három féle lehetőség közül hajthat végre egyet:
- pénzt vesz fel
- épület lapot vásárol vagy árverez
- átépít
Pénzfelvétnél eggyel több lapból, mint a játékosok száma választhatunk kettőt, a többi lapot szétosztjuk a többiek között.
Épület lapkák vásárlásánál két lapot helyezünk le, egyet a raktárépületbe a másikat a kőfejtőbe. Ezután eldöntjük, hogy a raktárból vásárolunk 1 vagy 2 lapkát, a lapkák értéke 10 mínusz a raktárban lévő lapkák száma, vagy licitre bocsátjuk a következő kőfejtőben lévő lapkákat. A licitet kezdő játékos kap egy hármas értékű jokert, ezzel veszi kezdetét a licit. A licithez csak azonos pénznemű kártyákat használhatunk, vagy 3 db ugyanolyan értékű, de különböző pénznemű lapot játszhatunk ki egyszerre, melyeknek együttes értéke 15 lesz, illetve még joker kártyát adhatunk a licitben lévő lapjainkhoz. Ezt követően a megszerzett lapká(ka)t leépítjük valamelyik palotánkba.
Erre vonatkozik néhány szabály:
- a paloták emeletei csak növekvő számozással építhetők,
- két azonos számú lapka nem kerülhet egy palotába,
- az építőanyagok keverhetőek palotán belül (az azonos anyagból épült paloták azonban a játék végén több pontot érnek),
- egy játékos bármennyi palotát építhet egyszerre (de a játék végén az egy emelet magas paloták -5 pontot érnek),
- a leépített lapkákon már csak az átépítés akcióval változtathatunk.
Az átépítés akció választásával, egy darab lapot vehetünk ki egy palazzonkból, vagy építhetjük be egy másikba, illetve távolíthatjuk el a játékból.
A játéknak azonnal vége lesz, amint felhúzásra kerül az 5. játék végét ábrázoló lapka is, ezután mindenki összeszámolja a győzelmi pontjait.
A palazzokat értékeljük emeleteik száma szerint, a három szint, illetve a feletti épületeink ablakainak száma után kapunk pontot, négy és öt szintnél további 3 és 6 plusz pontot is kapunk.
Építőanyagaik szerint is értékeljük őket, amennyiben ugyanolyan anyagból épültek, akkor a 3 és 4 szintes épületek plusz 3, az ötszintes épületekért plusz 6 pontot kapunk. Akinek ez alapján a legtöbb pontja lesz, megnyeri a játékot.
Ha kedvet kaptál kipróbálni Reiner Knizia emely könnyed játékát, nézz be klubalkalmaink valamelyikére!