Az emberek ideje előtt béke honolt. A nappal a szőke elfeké volt, akik vígan táncoltak. Míg az éjjszaka az orkoké és a goblinoké, hogy kedvükre fosztogassanak. Ám mindennek vége lett, amikor az istenek úgy gondolták, hogy ez már túl unalmas, és megalkották az embereket. Read more
Mi is a Dominion kártyajáték?
A Dominion volt az a játék, ami meghódította a világot 2008-ban, és elnyerte az Év Játéka díjat a német szakmai kritikusoktól. Létrehozott egy új kártyajáték formát, amit azóta rengeteg játék használ: a pakliépítős stílust.
De miről is van szó pontosabban? Ez a mechanika merőben eltér a megszokott kártyajátékok játékstílusához. Ugyanis itt a lapokat meg kell „vásárolni”, hogy a paklinkba kerüljenek, majd utána többször is fel lehet használni a játék folyamán azokat.
A játék elején minden játékos kap egy kezdő paklit, majd ezek segítségével kell egy egyedi paklit formálniuk a megvásárolt lapok segítségével. A játék folyamán 10 különféle lap áll a játékosok rendelkezésére az alaplapok mellett.
Az alap lapok azok, amik minden játékban részt vesznek: a pénz, győzelmi pont és átok lapok. Ezek mellé kell kiválasztani a 10 akciólapfajtát, amiből fejenként 10 vagy éppen 12 (speciális lapfajta) darab van.
Mivel a Dominion a mai napig nagyon népszerű játék, az elmúlt évek során számtalan kiegészítő jelent meg hozzá. Ezek új és új lapokat tartalmaznak, amiknek köszönhetően végtelen variációs lehetőség lesz a kártyákból.
Éppen ezért kiragadnám az egyik kiegészítőt, az Intrikát. Különleges kiegészítése az alapjátéknak, mert ebben a szettben is megtalálható minden alaplap, így téve önmagában is játszhatóvá a játékot.
Ráadásul az alapjátékkal ellentétben, ami kicsit pasziánsz hangulatú volt, itt fokozott az interakció a játékosok között. Bele lehet piszkálni a másik játékába, ha éppen azok a lapok kerülnek terítékre, vagy úgy döntünk, hogy ezeket az akciólapokat vásároljuk meg a paklinkba.
Ám érdemes nem szem elől téveszteni a játék valódi célját. A Dominionban ugyanis győzelmi pont lapokkal lehet nyerni. Minél több és minél magasabb pontértékű lapot kell begyűjteni ezekből a játék folyamán. A trükk az, hogy ezek a lapok nem érnek semmit a játék folyamán. Úgy mondván, fölöslegesen foglalják a helyet a paklinkban.
A feladat az lesz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a többi lap és ezen lapok között, valamint, hogy tudjuk, mikor érdemes elkezdeni vásárolni belőlük. Mert a játék véget ér, ha a hat pontos győzelmi pont lapok elfogynak, vagy három pakli akármelyik másik pakliból.
Ekkor össze kell adni a pontértékeket, és akinek több pontja van, az építette fel a legsikeresebb birodalmat.
Ha érdekel ez a társasjáték, akkor lehetőséged van kipróbálni nálunk a klubnapjainkon: szerdánként 17:00-22:00-ig, valamint vasárnaponként 15:00-20:00-ig a Leier City Center pincehelyiségében.
Negyed tízkor találkozó a portán. Így szólt a fáma a hazaindulás napján. Fizetünk, pakolunk és irány surány. Persze már a bepakolás a kocsiba sem volt egy mindennapi feladat, de Imi remek logisztikai érzékének köszönhetően minden passzentosan a helyére került.
Olyan este 9-10 körülre már otthon is leszünk. -hangzott el a mondat. Áhhhá. Meg mese habbal! Már az Oberhausenből kivezető út is maga volt a pokoljárás. Köröztünk Essen körül. Forgalomelterelések, autópálya szakasz lezárások és minden amit el lehet képzelni. Csak pár órás sétaautókázás után a festői tájakon, ami elszórtan munkagépekből és félig elkészült, ledöngölt útszakaszokból állt; sikerült célba vennünk Köln-t.
Ami még furcsább volt, hogy ahogy haladtunk az útjelző táblákon egyre több város neve volt áthúzva, mintha megszűntek volna létezni.
Ezen viccelődve végigültünk két, kilométereken át tartó dugót is. Már-már úgy nézett ki, túl vagyunk a megpróbáltatásokon. De ekkor …
Egy leálló után, amikor végeztünk kisebb dolgainkkal a közeli erdős részben, az autó fura hangokat kezdett hallatni. Sőt, már előtte is, de ekkora annyira rossz volt már a helyzet, hogy éppen csak beértünk a legközelebbi kis faluba, Rüden Hausen-ba. A benzinkútra még valahogy bekanyarodtunk, de az ott dolgozó hölgy kérését már nem tudtuk teljesíteni, miszerint álljunk odébb egy kicsit, mert mi lesz ha bezár a kút.
Sikerült telefonos segítséget kérnünk és Vágó Istvánosan megfeleztük a lehetséges válaszokat. A kiérkező szerelő megnézte a kisbusz és megállapította: Nagy a baj! Eltört a motortartó bak.
Magyarországról útnak indult a csereautó. Ám úgy számoltunk, hogy csak hajnali hat-hét körül ér majd oda hozzánk.
Így hát felkerekedtünk, hogy „végigfosztogassuk” a környéket. Valami szállásra volt szükségünk éjjelre. A jó hír az volt, hogy a faluban három vendégház is volt. A rossz hír pedig, hogy ebből kettőben nem volt szabad szoba, a harmadik meg ki sem nyitott. Maga a hely gyönyörű volt. Egy szép, parkosított kastély is volt, hangulatos, a régi stílusban is épült házak, friss levegő. Ám valahogy már láttuk a szomorú sorsunkat.
Végül betértünk arra a helyre, ahol este tizenegyig megtűrtek minket. Még társasjátékokat is vihettünk be és játszva mulathattuk az időt. Persze rendeltünk minden félét közben, sőt Balázs egy pár szem almával, szilvával és egy körtével is megspékelte a menüt, amiket útközben gyűjtögetett össze a faluban.
Dobáltunk pár kalóz kockát, majd megnéztük, ki ér el elsőnek az északi sarkra és végül egy inka törzsi játékot is játszottunk. De így is elég hamar elérkezett a záróra. Fizettünk és szomorkodva indultunk vissza a „szálláshelyünkre”.
Befészkeltük magunkat a furgonba és próbáltunk aludni, de csak nem sikerült. Végső elkeseredésünkben Misi telefonjának szó kirakós játéka lett a menedékünk. Aztán negyed négykor megtörtént a csoda. Megérkezett a csereautó. Villámgyorsan pakoltunk át, és már indultunk is hazafelé. Fűtés, kényelmesebb ülések, minden ami csak kell. Imi pedig hősiesen taposta a pedált még jó pár órán keresztül. Aztán váltott Balázzsal, és reggelre meg is érkeztünk a határhoz.
Nagyon megkönnyebbültünk, hiszen ekkor már nem kellett attól tartanunk, hogy ez a kocsi is lerobban alattunk. Vagy ha mégis, hát lovakat fogatunk elé és huzatjuk, Isten úgyse’!
Engem negyed tizenkettő után pár perccel raktak ki a házunk előtt de tudtam, hogy Balázsnak még el kell vezetnie Pestre is. Elbúcsúztam a többiektől és az időközben négy táskára duzzadt utazó készletemet felvittem a lakásig. Hiába is voltam hulla fáradt, talán egy órát tudtam aludni. Túlságosan nagy volt bennem a riadókészültség. Nem akartam elhinni, hogy tényleg hazaértem. Így csak éjjel sikerült ágyba keverednem és egy jó kiadós alvással pontot rakni a kalandozásaink végére.
Így esett hát a nagy eset, hogy ez a hat bátor vitéz nekiindult a világnak, és sok élménnyel, kalanddal, és persze rengeteg remek társasjátékkal haza is keveredett végül.
Elérkezett hát a nagy nap. Végre megmutathatom a „gyerkőcöket” a társasjáték világának. Bőséges reggeli után bepattantunk a furgonba, és nemsokára már ott is voltunk Essenben. A többiek kiszálltak a dugóban való araszolás közben, hiszen így gyorsabban bejutottak. Én Imivel maradtam, mert együtt járjuk majd be a kiadók standjait.
Parkolás után rohamtempóban indultunk neki a vásárnak, és meglepődve tapasztaltam, hogy az előző napokhoz képes szinte üres a Messe. Így még időben odaértünk a veszprémiekhez a találkozóra. Egy kedves cég adott is helyet a standjuknál, hogy felvehessük a videót. Játékasztalokat árultak. Volt benne pohár, dice tower, kártya és még ki tudja milyen tartó; sőt még választható színű világítás is!
Elkezdtük a filmezést, de csak nem tudta megállni öt percre a cég, hogy ne mutassa be az asztalt egy éppen arra járó párnak. Így az elém tett diktafon, aminek a hangomat kellett volna rögzíteni, egész jó minőségben megőrizte az utókornak a játékasztal angolul való bemutatását. Az én hangomból pedig egy szó sem hallatszik. Sebaj. Kivonultunk a kültérre és ott vettük fel a bevezetőket. A többit pedig hazaérkezve készítettük el.
Elköszöntünk és már indultunk is az első kiadó standja felé. Ott álltunk ketten a hatalmas csarnokban, ami ekkorra azért már kezdett megtelni emberekkel.
– Megpróbáljuk a nagyokat? – kérdezte tőlem Imi.
– Miért ne? – vontam meg a vállam.
Uccu neki, már ott is teremtünk az első céges standnál. Pegazus, Granna. Iello, Blackrock Games, Queen Games, Days of Wonder, Blue Orange … és még sorolhatnám. Rengeteg standot látogattunk meg. Az eredmény az lett, hogy déulután 5-re és 6-ra egy-egy időpontot kaptunk a Blue Orange és a Granna munkatársainál.
Az Iello standjánál pedig egy kis várakozás után azonnal bemutathattam a játékokat, és a Zöldszakáll után érdeklődött is a hölgy. Egy másik cégnél pedig kaptunk egy elutasító névjegykártyát, de egy kör után a stand másik oldalán is megpróbálkoztunk a dologgal, és be is jutottunk. A fiatalember nagyon kedves és őszinte volt: sajnos a cége nem ilyen típusú játékokat keresett.
Kis pihenőt tartva és némi ebéd gyanánt elfogyasztott elemózsiával a hasunkban tovább indultunk. Összefutottunk a srácokkal, akik azóta köröztek és kipróbáltak mindent, amit csak tudtak. Itt leálltunk egy kis kalózhajó építésre, és egy fotózkodásra a dominóból épített természeti tájakon. Az utóbbi játékot befejezve érdeklődtem a komponensek mennyisége után a bemutató embernél, és megpendítettem neki, hogy én is játéktervező vagyok. Ő pedig egyből felajánlotta, hogy hív valakit, akinek megmutathatom a játékokat. Ez volt a Blackrock Games, ahova Iminek is nehéz volt bejutnia előző nap.
Jutott idő egy kis asztali focira is egy igazán izgalmas, mágnesességgel megoldott játék formájában. Ebből hoztunk is volna, csak az ára elég borsos volt, és akkorra már mindenki kiköltekezte magát.
Négyre Ádám hivatalos volt egy Rizikó partira, mi pedig már készültünk ötre az első meghallgatásra. Így ismételten szétszéledt a díszes társaság. A Blue Orange standjánál is hasonlóképpen sikerült a megbeszélés, mint általában. A mainstream játékok legyenek egyszerűek, ne kelljen gondolkodni bennük és lehetőleg legyenek kooperatívak. Azonban a fazon, akivel leültünk tárgyalni biztosított arról, hogy „bármi más játékom van, ami úgy érzem beleillik a cég profiljába, azt küldjem nyugodtan, mert az amit csinálok és ahogy csinálom, teljesen rendben van”. Csak egy olyan játékot kell csinálnom, ami beleillik a profiljukba. Ez azért biztató volt!
Hatra a Granna bemutató standjához siettünk a hetes csarnokba, ahol sajnos szintén nemleges választ kaptunk.
Elvárásaim nem voltak, így csalódnom sem kellett és a nap végét úgy zárhattuk, hogy legalább három cég van, akik érdeklődnek a játékaim iránt, és egy pár tucat kontaktot még összeszedtünk mellé. Szóval bőven lesz hova küldözgetnünk az anyagokat a következő hónapokban.
Oberhausen felé úgy döntöttünk, hogy le sem pakolunk és irány a pizzázó. Ott összegeztük az utunk élményeit, majd a Nutella felvásárlás után visszatértünk a szállásra. Belekezdtünk egy Realms of Wonder játszmába, amit a negyedik körnél meg is szakítottunk. Másnap időben el akartunk indulni, hogy hazaérjünk estére. De ekkor még nem tudhattuk, hogy Németország nem ereszt olyan könnyen a markából, mint ahogy azt mi hittük.
Ám erről majd az utolsó epizódban olvashattok.
Másnap egy kiadós alvás után frissen és üdén ébredtünk. Gyors reggeli és készülődés a hosszú napra. Aztán irány a furgon és Essen. Most, hogy már tudtuk, mire is számítsunk, a megfelelő mennyiségű ruhát vittük magunkkal. Csak a megfelelő mennyiségű tárolóhellyel nem számoltunk. A hosszú-hosszú sort a Heidelberger Spieleverlag standjánál meglepő gyorsasággal abszolváltuk. Ami pedig odabent várt ránk, szinte hihetetlen. Társasjátékok 5-10 Euró-ért. Némelyik kicsit többért, de még így is messze áron alul. Kis hibája volt ugyan, hogy németül voltak a játékok, de ez nem volt akadálya annak, hogy fejenként, átlagosan 5-6 játékkal gazdagodjunk. Oly sok lett a jóból, hogy el kellett kérnünk a kocsi kulcsot és lemázsáltuk a zsákmányt a furgonba.
Visszatérve a nyakunkba vettük a vásárt, hiszen még sok mindennel akartunk játszani. Elsőként a hetes csarnokban tudtunk leülni egy szingapúri fejlesztő játékával játszani. Ahol is Ádám gazdasági manőverei után Misi kaparintotta meg a győzelmet. Sikerült összehoznom egy interjú ígéretét másnapra, amit a Veszprémből érkezett srácok készítettek velem. Összejött az is, hogy lefényképezkedjek a Dice Tower-esekkel.
Aztán kis vásárolgatás és bóklászás után, ami nagyjából abból állt, hogy üldöztük Danit, aki előre rohant, ha meglátott valami érdekeset, megérkeztünk a 2-es csarnokba. Itt a finn tervezők standjánál találtunk szabad asztalt, és megismerkedtünk a Realms of Wonder világában játszódó kártyajátékkal. Ez olyan mély nyomot hagyott bennünk, hogy később visszatértünk és megvettünk egy példányt, valamint a nagy táblás verzióból kettőt vakon.
Ekkora már Imi is csatlakozott hozzánk, aki ez idáig a köröket rótta a kiadóknál kontaktok után kutatva.
Kis kutatás után ismét a finn standnál kötöttünk ki, ahol megmutattak nekünk egy másik játékot, a Race to Northpole-t. Az eredmény 2db vásárlás lett.
Levezetésképp még dobozoltunk egyet egy kis gyerekjátékkal, aztán visszaindultunk a szállásra. Gyors lepakolás és irány a város valami vacsoraféléért. Az opciók beszűkülése miatt egy pizzériára esett a választásunk, amit bátran mondhatom nektek, azóta sem bántunk meg. Nagyon jó pizzát adtak, és még egy extra pohár bor is jött, miután valaki sikeresen magára öntötte az első mozdulattal. Sőt egy szál rózsával is gazdagodtunk, amit az éppen arra járó leánybúcsúban résztvevőktől kaptunk.
Visszaérve a szállodába egy kis galaktikus utazás után nyugovóra tértünk. Tudtam, hogy a szombati nap nagyon kemény lesz a számomra, hiszen akkor lesz lehetőségem bemutatni a saját fejlesztésű játékaimat a cégeknek. Így egy kis lélekben való felkészülés után bedobtam a szunyát én is.
Végre eljött a nap. A Győri Társasjáték Egyesület nevében öt bátor lovag indult neki Németországnak, hogy meghódítsák Essen városát. Nagy remények és pizza illat töltötte meg a bérelt furgon levegőjét, amint nekivágtunk este hét körül az utazásnak.
Az eső megállás nélkül szakadt és az álommanó csak nem akart lecsapni minket fokosával. Így, mikor megérkeztünk valamivel reggel 8 előtt, álmos tekintetek méregették Essen esőtől áztatott utcáit.
Némi elemózsiát zsákmányoltunk egy üzletből és végcélunkhoz gurultunk. Messe Essen. Hatalmas épületkomplexum. Első látásra még időben érkeztünk, nem volt akkora a tömeg, mint amire számítottunk.
Első baklövésünket akkor követtük el, amikor a kabátunkat is magunkkal vittük. Igaz esett az eső, de visszagondolva inkább áztunk volna meg egy kicsit, mint hogy ezután egész nap magunkkal cipeljük a meleg holmit a táskában vagy karon. Persze aki betette a ruhatárba…
Kapunyitáskor viszonylag az elején bejutottunk és nem volt akkora tülekedés, mint a Gen Con-on szokott lenni – talán mert több helyről engedték be a tömeget.
Odabent az embertömeg hamar megsűrűsödött és menekültünk a 7-es csarnok felé, ahol a vásár többi részéhez képest meglepően kevesen voltak. Már-már elviselhető volt a dolog. Itt összefutottunk a veszprémiekkel és a trickerionosokkal is. Utóbbiak igazán remek munkát végeztek a standjuk dekorálásával. Korhű öltözet és bútorok. Valamint, az első vásárlás is megtörtént Ádám részéről, egy Tiny Epic Galaxies formájában.
Aztán éles fordulattal kanyarodtunk vissza a nagyobb csarnokok felé, hiszen be kellett szerezni pár játékot, amit haza kellett szállítani a megrendelőknek, és fel kellett kapni az előrendelt dolgokat is.
Elhaladva a Heidelberger Spieleverlag mellett kígyózó sort pillantottunk meg: olcsó társasjátékok. Nagyon olcsók – mondta Imi. Több se kellett nekünk. Elhatároztuk, hogy holnap ide látogatunk el először.
A tömeg egyre duzzadt, és mi egyre kimerültebbek lettünk. „Valahova le kéne már ülni játszani.” Így hát az Amigo standnál letelepedtünk az első kínálkozó üres helyekre és játszottunk egy 7 Wonders Duel meccset, egy kedves segítő kíséretében. Misi le is csapott a játékra, és jutalma egy fém jelölő lett. Aztán megrizikóztattunk egy Kemet játszmát is Lenhardt Balázs invitálására, ahol is Ádám bealudt a szabálymagyarázat közben. A negyvenöt perces játékidőt sikeresen elhúztuk két órányira, és utána úgy döntöttünk, hogy fáradt csapatunk jobban tenné, ha elfoglalná a szállását a szomszéd városban, és holnap, kipihenten folytatnánk a felfedezést.
Oberhausen alig fél óra autóútra volt Essen-től, és a szálloda is remek választásnak bizonyult. Gyönyörű szobák, kényelmes ágyak. Több se kellett a megfáradt vándoroknak. Egy gyros után és egy kis próbajátékkal a galaxis körül és a rockbandák földjén, nyugovóra tértünk.
You must be logged in to post a comment.