Cthulhu

Egyik nagy kooperációs kedvencem a Pandemic nevű játék. A Reign of Cthulhu ennek egy átdolgozott, H. P. Lovecraft világába áttett változata.

Ebben a verzióban nem vírusokat kell legyőzni, hanem kultistákat és Shoggoth-okat, a végcél pedig az, hogy megakadályozzuk Cthulhu-t abban, hogy felébredjen. Ezt úgy tudjuk elérni, ha mind a négy városban a dimenzió kapukat bezárjuk. Igen, városokban, ez is különbség az eredeti játékhoz képest. Mindegyik helység ismert a Lovecraft-i világból (Arkham, Dunwich, Innsmouth, Kingsport), és mindegyik több helyszínre bomlik: van kórház, temető, kávézó, vasútállomás.

A játékmenet szinte ugyan az, mint az eredeti Pandemicben, végrehajtasz 4 akciót, húzol 2 kártyát a játékos pakliból, majd fertőzöl kultistázol 🙂

Lássuk miben más ez, mint az eredeti:

• a nagy távolságú mozgást megkönnyítették. Amennyiben egy busszal jelölt helyszínen vagy, akkor eldobsz egy kártyát. Amennyiben olyan színű, amilyen a városban vagy, akkor a térképen bárhova elmehetsz (NEM csak a buszmegállóval jelölt helyre!), vagy abba a városba utazhatsz bárhova, amilyen színű lapot eldobtál. Jah igen, a játékos pakli lapjai csak a város nevét tartalmazzák, helyszíneket nem. Valamint lehet használni a még be nem zárt dimenzió kapukat is.
  
• Amikor feljönne egy helyszínre a negyedik kultista, akkor nem kitörés lesz, hanem elkezdenek kántálni („ia ia cthulhu fhtagn”), alkotnak egy kört, és megidéznek egy istenséget (ezekből 12 van, plusz Cthulhu). Ezen istenségeknek kétféle változata van: vagy folyamatosan szívatják a nyomozókat, vagy egyszeri hatásuk van. Valamint, ha felébred az utolsó istenség is, akkor vége a játéknak: Cthulhu, aki őrületet, pusztulást és kihalást hoz a világunkra!
• E.T. Shoggoth: egy csúnya nagy szörny, aki nagyon árvának érzi magát a világunkban, ezért haza akar menni. Ebből adódóan ő is mozogni fog a térképen (hogy mikor, azt az idéző kártyán látható kis ikon fogja közölni a játékosokkal), méghozzá a hozzá legközelebb eső kapu felé indul el.
  
• Őrület! Minden nyomozónak van 4 épelméjűség pontja. Ha ezek elfogynak, akkor az illető megőrül, és meg kell fordítani a karakterkártyát: immár egy félig kettyós emberkét fogunk irányítani, aki gyengébb is, mint volt. Hogy mennyi épelméjűséget vesztünk, azt egy kocka határozza meg. Hogy mikor kell dobnod a kockával? Amikor találkozol Shoggoth-al, aki távolról sem – közelről meg mégannyira sem – hasonlít a kis aranyos E.T.-re, valamint, ha átmész egy dimenziókapun, illetve amikor felhasználsz egy relikviát. Vagy ha peches vagy, és te húzod fel a szívatókártyát, az Evil Stirs-t (amikor valami nagyon rossz történik veletek).
• Jól kidolgozott figurákkal lépdelhetünk. Még a kultisták sem egyszerű kockák, hanem rendes alakot kaptak!
• A hangulat!!! Rakjatok be valami jó kis zenét, és mehet a menet. Az istenek folyamatosan ébredeznek, „áldásos” hatásukat mindig érzitek, emlékeztetnek minket arra, hol is vagyunk. S hogy közel a vég!

A játék nehéz még a legkönnyebb fokozaton is. Sajnos sok múlik a kiválasztott karaktereken is, pl. a Hunter és a Detectiv párosítás eléggé megkönnyíti a játékosok dolgát. Ettől függetlenül szerintem még többször láttam bukást, mint győzelmet. Valamint olyan érzésem van, hogy két játékossal picit könnyebb „altatódalt énekelni”.

Ami miatt nekem nagyon tetszik, és ami miatt szerintem kellőképpen különbözik az eredeti Pandemic-től, az az istenek és az őrület bevezetése.

Nálam most aktuális kedvenc, és egy darabig még így is fog maradni. Remélem lesz neki kiegészítője. Rövidesen! Most, vagy megőrülök! 😀