Negyed tízkor találkozó a portán. Így szólt a fáma a hazaindulás napján. Fizetünk, pakolunk és irány surány. Persze már a bepakolás a kocsiba sem volt egy mindennapi feladat, de Imi remek logisztikai érzékének köszönhetően minden passzentosan a helyére került.
Olyan este 9-10 körülre már otthon is leszünk. -hangzott el a mondat. Áhhhá. Meg mese habbal! Már az Oberhausenből kivezető út is maga volt a pokoljárás. Köröztünk Essen körül. Forgalomelterelések, autópálya szakasz lezárások és minden amit el lehet képzelni. Csak pár órás sétaautókázás után a festői tájakon, ami elszórtan munkagépekből és félig elkészült, ledöngölt útszakaszokból állt; sikerült célba vennünk Köln-t.
Ami még furcsább volt, hogy ahogy haladtunk az útjelző táblákon egyre több város neve volt áthúzva, mintha megszűntek volna létezni.
Ezen viccelődve végigültünk két, kilométereken át tartó dugót is. Már-már úgy nézett ki, túl vagyunk a megpróbáltatásokon. De ekkor …
Egy leálló után, amikor végeztünk kisebb dolgainkkal a közeli erdős részben, az autó fura hangokat kezdett hallatni. Sőt, már előtte is, de ekkora annyira rossz volt már a helyzet, hogy éppen csak beértünk a legközelebbi kis faluba, Rüden Hausen-ba. A benzinkútra még valahogy bekanyarodtunk, de az ott dolgozó hölgy kérését már nem tudtuk teljesíteni, miszerint álljunk odébb egy kicsit, mert mi lesz ha bezár a kút.
Sikerült telefonos segítséget kérnünk és Vágó Istvánosan megfeleztük a lehetséges válaszokat. A kiérkező szerelő megnézte a kisbusz és megállapította: Nagy a baj! Eltört a motortartó bak.
Magyarországról útnak indult a csereautó. Ám úgy számoltunk, hogy csak hajnali hat-hét körül ér majd oda hozzánk.
Így hát felkerekedtünk, hogy „végigfosztogassuk” a környéket. Valami szállásra volt szükségünk éjjelre. A jó hír az volt, hogy a faluban három vendégház is volt. A rossz hír pedig, hogy ebből kettőben nem volt szabad szoba, a harmadik meg ki sem nyitott. Maga a hely gyönyörű volt. Egy szép, parkosított kastély is volt, hangulatos, a régi stílusban is épült házak, friss levegő. Ám valahogy már láttuk a szomorú sorsunkat.
Végül betértünk arra a helyre, ahol este tizenegyig megtűrtek minket. Még társasjátékokat is vihettünk be és játszva mulathattuk az időt. Persze rendeltünk minden félét közben, sőt Balázs egy pár szem almával, szilvával és egy körtével is megspékelte a menüt, amiket útközben gyűjtögetett össze a faluban.
Dobáltunk pár kalóz kockát, majd megnéztük, ki ér el elsőnek az északi sarkra és végül egy inka törzsi játékot is játszottunk. De így is elég hamar elérkezett a záróra. Fizettünk és szomorkodva indultunk vissza a „szálláshelyünkre”.
Befészkeltük magunkat a furgonba és próbáltunk aludni, de csak nem sikerült. Végső elkeseredésünkben Misi telefonjának szó kirakós játéka lett a menedékünk. Aztán negyed négykor megtörtént a csoda. Megérkezett a csereautó. Villámgyorsan pakoltunk át, és már indultunk is hazafelé. Fűtés, kényelmesebb ülések, minden ami csak kell. Imi pedig hősiesen taposta a pedált még jó pár órán keresztül. Aztán váltott Balázzsal, és reggelre meg is érkeztünk a határhoz.
Nagyon megkönnyebbültünk, hiszen ekkor már nem kellett attól tartanunk, hogy ez a kocsi is lerobban alattunk. Vagy ha mégis, hát lovakat fogatunk elé és huzatjuk, Isten úgyse’!
Engem negyed tizenkettő után pár perccel raktak ki a házunk előtt de tudtam, hogy Balázsnak még el kell vezetnie Pestre is. Elbúcsúztam a többiektől és az időközben négy táskára duzzadt utazó készletemet felvittem a lakásig. Hiába is voltam hulla fáradt, talán egy órát tudtam aludni. Túlságosan nagy volt bennem a riadókészültség. Nem akartam elhinni, hogy tényleg hazaértem. Így csak éjjel sikerült ágyba keverednem és egy jó kiadós alvással pontot rakni a kalandozásaink végére.
Így esett hát a nagy eset, hogy ez a hat bátor vitéz nekiindult a világnak, és sok élménnyel, kalanddal, és persze rengeteg remek társasjátékkal haza is keveredett végül.
Elérkezett hát a nagy nap. Végre megmutathatom a „gyerkőcöket” a társasjáték világának. Bőséges reggeli után bepattantunk a furgonba, és nemsokára már ott is voltunk Essenben. A többiek kiszálltak a dugóban való araszolás közben, hiszen így gyorsabban bejutottak. Én Imivel maradtam, mert együtt járjuk majd be a kiadók standjait.
Parkolás után rohamtempóban indultunk neki a vásárnak, és meglepődve tapasztaltam, hogy az előző napokhoz képes szinte üres a Messe. Így még időben odaértünk a veszprémiekhez a találkozóra. Egy kedves cég adott is helyet a standjuknál, hogy felvehessük a videót. Játékasztalokat árultak. Volt benne pohár, dice tower, kártya és még ki tudja milyen tartó; sőt még választható színű világítás is!
Elkezdtük a filmezést, de csak nem tudta megállni öt percre a cég, hogy ne mutassa be az asztalt egy éppen arra járó párnak. Így az elém tett diktafon, aminek a hangomat kellett volna rögzíteni, egész jó minőségben megőrizte az utókornak a játékasztal angolul való bemutatását. Az én hangomból pedig egy szó sem hallatszik. Sebaj. Kivonultunk a kültérre és ott vettük fel a bevezetőket. A többit pedig hazaérkezve készítettük el.
Elköszöntünk és már indultunk is az első kiadó standja felé. Ott álltunk ketten a hatalmas csarnokban, ami ekkorra azért már kezdett megtelni emberekkel.
– Megpróbáljuk a nagyokat? – kérdezte tőlem Imi.
– Miért ne? – vontam meg a vállam.
Uccu neki, már ott is teremtünk az első céges standnál. Pegazus, Granna. Iello, Blackrock Games, Queen Games, Days of Wonder, Blue Orange … és még sorolhatnám. Rengeteg standot látogattunk meg. Az eredmény az lett, hogy déulután 5-re és 6-ra egy-egy időpontot kaptunk a Blue Orange és a Granna munkatársainál.
Az Iello standjánál pedig egy kis várakozás után azonnal bemutathattam a játékokat, és a Zöldszakáll után érdeklődött is a hölgy. Egy másik cégnél pedig kaptunk egy elutasító névjegykártyát, de egy kör után a stand másik oldalán is megpróbálkoztunk a dologgal, és be is jutottunk. A fiatalember nagyon kedves és őszinte volt: sajnos a cége nem ilyen típusú játékokat keresett.
Kis pihenőt tartva és némi ebéd gyanánt elfogyasztott elemózsiával a hasunkban tovább indultunk. Összefutottunk a srácokkal, akik azóta köröztek és kipróbáltak mindent, amit csak tudtak. Itt leálltunk egy kis kalózhajó építésre, és egy fotózkodásra a dominóból épített természeti tájakon. Az utóbbi játékot befejezve érdeklődtem a komponensek mennyisége után a bemutató embernél, és megpendítettem neki, hogy én is játéktervező vagyok. Ő pedig egyből felajánlotta, hogy hív valakit, akinek megmutathatom a játékokat. Ez volt a Blackrock Games, ahova Iminek is nehéz volt bejutnia előző nap.
Jutott idő egy kis asztali focira is egy igazán izgalmas, mágnesességgel megoldott játék formájában. Ebből hoztunk is volna, csak az ára elég borsos volt, és akkorra már mindenki kiköltekezte magát.
Négyre Ádám hivatalos volt egy Rizikó partira, mi pedig már készültünk ötre az első meghallgatásra. Így ismételten szétszéledt a díszes társaság. A Blue Orange standjánál is hasonlóképpen sikerült a megbeszélés, mint általában. A mainstream játékok legyenek egyszerűek, ne kelljen gondolkodni bennük és lehetőleg legyenek kooperatívak. Azonban a fazon, akivel leültünk tárgyalni biztosított arról, hogy „bármi más játékom van, ami úgy érzem beleillik a cég profiljába, azt küldjem nyugodtan, mert az amit csinálok és ahogy csinálom, teljesen rendben van”. Csak egy olyan játékot kell csinálnom, ami beleillik a profiljukba. Ez azért biztató volt!
Hatra a Granna bemutató standjához siettünk a hetes csarnokba, ahol sajnos szintén nemleges választ kaptunk.
Még Jason Lewin-nel is összefutottam a Dice Tower-től!
Elvárásaim nem voltak, így csalódnom sem kellett és a nap végét úgy zárhattuk, hogy legalább három cég van, akik érdeklődnek a játékaim iránt, és egy pár tucat kontaktot még összeszedtünk mellé. Szóval bőven lesz hova küldözgetnünk az anyagokat a következő hónapokban.
Oberhausen felé úgy döntöttünk, hogy le sem pakolunk és irány a pizzázó. Ott összegeztük az utunk élményeit, majd a Nutella felvásárlás után visszatértünk a szállásra. Belekezdtünk egy Realms of Wonder játszmába, amit a negyedik körnél meg is szakítottunk. Másnap időben el akartunk indulni, hogy hazaérjünk estére. De ekkor még nem tudhattuk, hogy Németország nem ereszt olyan könnyen a markából, mint ahogy azt mi hittük.
Ám erről majd az utolsó epizódban olvashattok.
Varga Balázs: Mesélnél pár szót magadról? Csepi Balázs: Harmincöt éves vagyok, Győrben élek, alkalmazottként dolgozom. Szabadidőm nagy részében játékokon ötletelek, ezeket tesztelgetem, fejlesztgetem. Illetve tagja vagyok a Győri Társasjáték Egyesületnek, ahová főként játszani járok le, de a két, nemrégiben elkészült társasjátékomat és az esseni utat is nagymértékben nekik köszönhetem.
VB: Akkor vágjunk is bele. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a társasjátékokkal? CSB: Ez 2003 körül történt. Volt egy üzlet a belvárosban, a New Ork. Ott láttam életemben először a Catan nevű játékot, amibe azonnal beleszerettem és vettem is egyet magamnak. Viszont nagyon nem volt kikkel játszani. Aztán az internetes játékok elterjedésével rákaptam a World of Warcraftra, amit jó tíz évig űztem. Két éve abbahagytam, és amikor megláttam a polcomon a Catant, újra felébredt bennem a társasozás utáni vágy. Hallottam a Juego társasjátékosokról, akik a városban összejöveteleket szerveztek. Elmentem hát oda, így ismertem meg Somogyi Tibort. Aztán részt vettem életem első TTD-jén (Table Top Day – Társasjáték nap – a szerk.) és lassan, de biztosan beindultak a dolgok. Karácsonyra pedig megleptem magam a Carcassonne nevű társasjátékkal. Ehhez persze el kell mesélnem, hogy előtte videók százait néztem meg a neten, és végül erre a játékra esett a választásom, amit azóta sem bántam meg.
VB: Mondtad, hogy szabadidődben játékokat találsz ki, fejlesztgeted őket, tesztelgeted. Hogyan lesz valakiből fejlesztő? Kikkel történik a tesztelés? És egyáltalán, ezek a játékötletek csak úgy kipattannak a fejedből? CSB: Ugye meséltem, hogy videók tucatjait néztem meg naponta, ami egyébként azóta is így van. Nyilván ezek inspirálják az embert, na meg az a rengeteg játék, amikkel volt szerencsém játszani. Megismered a különféle játékmechanizmusokat, játéktípusokat. Az embernek óhatatlanul is lesznek kedvencei. Aztán azt mondja, na, egy ehhez hasonlót, csak persze valami teljesen egyedit én is készítenék. Elkezdesz agyalni és egyszer csak beugrik valami. Leírod, vázlatokat készítesz, hozzáteszel, elveszel, átdolgozod és egyszer csak elkészül. Aztán házilag összebarkácsolod és elviszed tesztelni. Tudniillik a teszt a lelke mindennek! Ha működik a dolog, akkor pedig lehet nagyban gondolkodni. Lényegében ez történt velem nemrégiben.
VB: Milyen játékokat szeretsz? CSB: Szinte az összes játéktípust, főként ahol kell gondolkodni. Amolyan logikai, stratégiai játékokat. Többféle is létezik belőlük. A nagy kedvenceim a pakli építős mechanikát használó játékok. A lényeg, hogy ne legyen benne dobókocka, mert így kisebb a szerencsefaktor és sok múlik azon, miként taktikázol. Szerencse persze mindig van és kell is, de egy kizárólag dobókockás játék szinte csak a szerencsén múlik. Ezt én annyira nem szeretem.
VB: Akkor a Gazdálkodj okosan nem a te játékod. CSB: Nem. Ráadásul, ha csak az elmúlt húsz évet nézem, rengeteg jó játék született, amelyek messze felülmúlják az általad említett játékot, vagy épp a Ki nevet a végén?-t és a Monopolyt. Azért ezeket említem, mert az emberek nagy része csak ezeket ismeri – ami elég szomorú. Bízom benne, hogy a Győri Társasjáték Egyesület közelebb tudja majd hozni az emberekhez a társasozás örömét és meg tudja őket ismertetni sok, igazán jó játékkal. Olyanokkal is, amelyek nem elsősorban gyerekeknek készültek.
VB: Beszélgetésünk elején említetted már az egyesületet, amelynek a tagja vagy és nekik köszönheted a két játékot, amiket elvihettél Essenbe. Mi ez az egyesület és hogyan jött létre a németországi út? CSB: Kezdeném ott, hogy a Juego-ba anyagi okok miatt nem tudtam lemenni egy idő után, és az emberek is kezdtek ritkulni. Újra ott voltam, hogy volt társasom, de nem volt kikkel és hol játszani. Tavaly év végén egy barátom említett nekem egy szerveződő egyesületet. Idén január környékén lementünk a Rómerbe, az első alakuló ülésre. Aztán ott ragadtam. Magáról az egyesületről reggelig mesélhetnék, dióhéjban annyi, hogy alapítója Éber Imre, aki nagyon sokat tett azért, hogy a játékaim elkészüljenek, és ki tudjam vinni őket Essenbe. A Győri Társaságban Játszható Játékokat Népszerűsítő Egyesület – ez a pontos nevünk. Röviden: Győri Társasjáték Egyesület, amely egy nonprofit cég. Örömmel jelentem, hogy már hivatalosak vagyunk, bejegyezve a cégbíróságon és már több, sikeres rendezvényt is tartottunk, az elsőt a Rómerben, még tavasszal, aztán a nyáron kettőt az LCC-ben (Leier City Center), valamint a Bridge-ben is és most készülünk még kettőre. Az egyesület szerdánként este hattól tíz óráig tart klubestet, vasárnaponként pedig délután kettőtől este nyolcig a Leier City Center belső udvari pincéjében sok szeretettel várja a társasjátékozni szerető, vágyó embereket egész délután! A cél a szórakozás, a kikapcsolódás, az ismerkedés és persze maga a játék öröme.
Essenben – Iello stand
Ami Essent illeti – mert már többször szóba került, de még nem fejtettem ki -, egy Észak-Rajna-Vesztfáliában található nagyváros, ami arról híres, hogy minden év októberében itt rendezik meg a világ legnagyobb játékvásárát és kiállítását. Ezen voltunk ott hatan, öten az egyesületünkből, valamint a Kard és Korona Kiadó vezetője, Lenhardt Balázs, Budapestről. Erről az útról és magáról a vásárról megint csak sokat mesélhetnék. Ami a lényeg: azért mentünk oda, hogy körülnézzünk, játsszunk, vásároljunk, kontaktokat szerezzünk, s természetesen azért, hogy bemutathassam a játékaimat a kiadóknak.
VB: Ez hogyan sikerült? CSB: Felemásan. Több kiadót is megkerestünk, az Iello-tól a Days of Wonderen át a Queen Games-ig. Többnyire kedvesek voltak, de elutasítóak, mondván, az egyszerű, családi, kooperatív játékok a menők manapság. Viszont, bizonyos kiadók mutattak érdeklődést, így most készül a játékok Print&Play változata, amit e-mailben elküldünk, ők kinyomtatják, letesztelik, aztán reméljük a legjobbakat. Természetesen itthon is futunk majd pár kört a kiadóknál, hiszen minden lehetőséget meg kell ragadni.
VB: Mesélj erről a két játékodról, légy szíves! CSB: Az egyik Zöldszakáll névre hallgat, a másik pedig a Tűzvész a városban címet viseli. Mindkettő magyar és angol permutációban készült el. Előbbi keveréke a táblás és a kártyás játékoknak. Röviden: fákat növesztünk, ezeket mozgathatjuk a táblán, mi magunk is mozoghatunk a figuráinkkal, illetve bennünket is mozgathatnak a többiek, mindezt kártyák segítségével. A táblán körben van egy százas pontjelző, aki előbb célba ér úgy, hogy minden fa ki van növesztve, az a nyertes. Ez pedig elég mókás helyzeteket és minden esetben izgalmas végjátékot tartogat a játékosok számára. Ráadásul az elvarázsolt fák még tovább fokozzák az izgalmakat.
Zöldszakáll bemutató a Granna standjánál – Essenben
A másik egy úgynevezett pakli építgető – tűzoltós témájú kártyajáték. Mindenki tíz lappal kezd, de egyszerre csak öt lapból játszik. A pakli folyamatosan bővül a különféle kártyák megvásárlásával. Az igazi különlegessége a játéknak viszont két lap: a tűz és a füst. Ezeket nem megvenni, hanem megkapni tudjuk, és vigyáznunk kell, mennyi van a paklinkban, nehogy rajtaveszítsünk. De ha túl kevés van az sem jó, hiszen akkor nem tudunk előre haladni a pontozótáblán. Tudom, ez így röviden elmondva biztosan kínai, de az egyesületben sokan rajonganak ezekért a játékokért, ezt túlzás nélkül mondhatom.
VB: Most is ötletelgetsz éppen, ha jól tudom CSB: Így van, egyfolytában kattog az agyam. Jelenleg öt játékterv van a fejemben, illetve papíron, sőt, kettő már tesztállapotban. Ezeket ki is próbáltuk és többeknek elnyerte a tetszését. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőlük.
Tehát első és legfontosabb, hogy szeress játszani!
VB: Biztosan vannak olyan emberek, akik hozzád hasonlóan szeretnének valami új játékkal előrukkolni. Vagy ha ezt az interjút elolvassák, elkezdenek majd ötletelni. Nekik tudnál adni néhány jó tanácsot? CSB: Azt gondolom, ez elsősorban ott dől el, hogy az ember szereti-e azt, amit csinál. Egy író is azért ontja magából a sztorikat, mert szeret írni. Ha valaki nem ír, hiába álmodik arról, hogy író lesz, nem lesz az. Tehát első és legfontosabb, hogy szeress játszani! Ismerd meg a különféle játékmechanikákat, játékelemeket és témákat. Itt jön az, ami nem tanítható: jön-e ihlet vagy sem. Mindig legyen nálad papír és ceruza, és egyből írd le az ötletet. Nem baj, ha az csak egy része a nagy tervnek. Majd alakul. Ha mégsem, ne ragadj le, találj ki egy másikat.
VB: Tervek a jövőre, 2016-ra nézve? CSB: Szeretnék még létrehozni pár játékot. Hogy hányat, azt nem tudnám megmondani. Nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Újra elmenni Essenbe, mert nagy élmény volt. Tervben van az is, hogy összeállnánk hozzánk hasonló magyar társasjáték fejlesztőkkel és úgy lennénk ott a saját játékainkkal egy közös standon. Több ilyet is láttunk, a finnektől és a lengyelektől, például. Így azért egészen más lenne megjelenni. Az egyesületünk egyre népszerűbb, remélem, sok rendezvényt fogunk a jövő évben létrehozni. Már több megkeresés is volt felénk, hogy legyünk jelen pár játékkal és tartsunk bemutatókat különféle eseményeken, rendezvényeken. Szeretnénk még több embert lecsábítani a társasjáték estekre, délutánokra a Leierbe. És ki tudja, ezeken kívül még mit tartogat a jövő.
You must be logged in to post a comment.